Felháborodott egy utas a túlárazáson, prosztó választ kapott a taxisoktól

A Nyugat.hu írta meg, hogy egy utas Balatonföldvár és Balatonszárszó között vett igénybe taxit.

Mint írják, a két egymás melletti település a déli parton. Ha mindkettőnek a körülbelüli központjával számolunk, gyalog 45 perc, kocsival mindössze öt perc a távolság a kettő között.

Ezért 6 ezer forintot kért a taxis, miközben az interneten lévő zónaárak szerint ennek pontosan a feléért kellett volna elvinnie az utast. A sofőr mindezt azzal magyarázta, hogy nem állapodtak meg előre.

Ezt követően az utas felment a társaság Facebook-oldalára, ahol azt írta:

“Pontosan az ilyen taxisok miatt használtam eddig az Ubert Budapesten”

Itt nem állt meg a történet, megkapta a választ a taxitársaság adminjától, ilyen cizellált formában:

“Kedves utas!..bár ez itt tulzás!…mi taxisok meg pont az ilyen fuvarokat szeretjük mint amilyen önnel volt szerencsém!…további jó uberezgetést!!!…”

Ezt a választ nem sokkal később törölték. Snitt. A tanulságokat mindenki vonja le magának.

Kövess minket a Facebookon is:
Címkék: ,