Együtt drogoztak az ájultan talált lányok a Sound sztárfellépőivel?

Egy újabb értesülés szerint vodkáztak a DJ-kkel, majd rászívtak.

A Balaton Soundon talált eszméletlen lányok híre hétfőn végigsöpört a hírportálokon. Ma reggel már arról lehetett olvasni, hogy nem is kettő, hanem hat lány ment be a kanadai DVBBS öltözőkonténerébe, közülük pedig hárman lettek rosszul.

A Bors arról írt, hogy a fesztivál sztárfellépői ekkor megijedtek, gyors ütemben távoztak, a rendőrök már a reptéren kapcsolták le őket.

Most a Soundia Blogon jelent meg egy hosszabb írás, mely kicsit kontrasztosítja az eddigi híreket.

Eszerint a lányok a DVBBS koncertjén majdnem teljesen az első sor elején buliztak, amikor megérkezett egy magyar hölgy a kordon másik oldaláról, aki a backstage-ben dolgozott, illetve a DJ-k menedzsere. Az utóbbi pásztázta a közönséget és rámutatott egyes emberekre.

A Balaton Sound munkatársa odament hozzájuk és megkérdezte, hogy hazai fesztiválozók-e, illetve mondta nekik, hogy lehetőségük van felmenni a nagyszínpadra. A DVBBS-hez nem mehettek oda, de a színpadon bulizhattak a lányok.

Később átkísérték őket a backstage-be a fellépői konténerhez. Ott megkérdezték mindenkitől, hogy elmúltak-e 18 évesek, és szeretnének-e találkozni, fotót készíteni és beszélgetni a két DJ-vel, mert most lehet. Összesen hat lánynak volt lehetősége találkozni velük, a lányok egy része már a VIP-ban volt eredetileg is – olvasható a blogbejegyzésben. Amíg várakoztak kint a fellépőkre, a menedzser hozott egy bontott vodkát. Ebből mindenki ivott, eléggé be is rúgtak a lányok.

Nagyjából 10 perc várakozás után bemehettek az öltözőbe, ahol már várta őket a két DJ, Alex és Chris, hogy beszélgessenek és közös fotót készítsenek. Ekkor hoztak még egy üveg bontatlan vodkát, bontatlan energiaitalokat és bontatlan narancslevet, amiből szintén mindenki ivott.

Később azonban előkerült két füves cigi. Információik szerint a DVBBS tagja még azt se mondták senkinek, hogy koccintsanak egyet piával, nem azt, hogy együtt füvezzenek. A DJ-k nem voltak erőszakosak egyértelműen nem azzal a céllal hívták be a fiatalokat, hogy megerőszakolják – írta a blog. (A rendőrségi közlemény szerint sem történt szexuális erőszak).

A DJ-k meg sem kínálták a lányokat a füves cigivel, de azt elkérte az egyik lány. Az egyikük, aki beleszívott, rosszul lett, kiment a levegőre, de nem lett jobban, így hazament a barátjával. Az a lány, aki cigit elkérte azonban annyira rosszul lett, hogy a barátnője ment érte a WC-re. Semmire nem emlékezett, szinte azt se tudta hol van.

A bejegyzés szerint annak a két lánynak, aki csak ivott, fotózott és beszélgetett a DVBBS-szel, semmi baja nem lett. Önszántukból mentek el mintegy 2,5 óra után, mert már megunták a bulit.