Republicot fog játszani a 67-es főút Kaposvárnál

Zenélni fog az úttest, ha mennek rajta az autók.

A Blikk Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója tájékoztatása nyomán azt írta, hogy a 2×2 sávosra bővülő 67-es út egyik, Kaposvár felé vezető szakaszán fogják kialakítani a különleges burkolatot.

Ennek során ugyanolyan aszfaltot terítenek le, mint bárhol máshol, de azt gyémántvágóval meghatározott helyeken bevágják keresztirányban. Amint az autó áthalat egy ilyen barázdán, hangot ad ki, a hang magassága a barázda mélységétől, valamint a barázdák egymáshoz viszonyított távolságától függ majd.

Az útszakasz – nyilván – a Republictól a 67-es úton című számot fogja duruzsolni a tervek szerint 2019-től.

Zenélő utak egyébként világszerte vannak, a legelső 1995-ben Dániában épült meg. Az alábbi felvétel Japánban készült, ahol szintén több muzikális útszakasz található: