Ingyen pénzt kapsz hűtőszekrény vásárlásra – így tudsz jelentkezni!

A régi, korszerűtlen hűtőszekrények, fagyasztóládák, fagyasztószekrények cseréjére van lehetőség.

A keret 500 millió forint, egy jelentkező az új, energiatakarékos berendezés 50 százalékát, maximum 45 ezer forintot kaphat. A korábbihoz hasonlóan, elsőként július 4-étől az észak-alföldi régióban élők jelentkezhetnek.

Minden háztartás egy pályázatot adhat be. Az elbírást követően támogató okiratot kapnak a sikeresen jelentkezők, ezzel kell bemenni az üzletbe és megvenni a kiválasztott készüléket, a régi, kevésbé energiahatékony berendezést pedig le kell adni.

hutto

Jelentkezni ügyfélkapun keresztül digitálisan lehet, érdemes már reggel 8-kor, a pályázat megnyílásakor kitölteni a pályázati űrlapot. A tájékoztatás szerint a nagycsaládosok és a nyugdíjasok előnyben lesznek, minden régióban lehetőséget kapnak arra, hogy először ők adják be kérelmüket.