Bezáratták Illés bácsi híres, 50 éves cukrászdáját. Összefogott érte az ország

Barna Illés híres cukrászdában május 15-én lehetett utoljára fagyit és süteményt vásárolni, mert a hatóság az elöregedett ház, az elavult berendezések miatt elrendelte, hogy be kell zárni a boltot.

Barna Illés egészsége nem a régi, de nem akarta még abbahagyni azt, amit egész életében csinált. Működtetni a saját cukrászdáját. Most mégis bezárt, mivel valaki felnyomta a Nébih-nél, ő pedig nem akarja már teljesen átalakítani az üzletét.

A hatóság pedig az elöregedett ház, az elavult berendezések miatt elrendelte, hogy be kell zárni a boltot. A bezárás ellen tiltakozók petíciót fogalmaztak meg, amit bárki aláírhat a kézműves cukrászda megmentéséért. Eddig több mint 8 ezren tették meg mindezt. Mondhatjuk tehát, hogy megmozdult az ország.

Itt a szövege:

Hagyják dolgozni Illés bácsit!

Kérjük a NÉBIH illetékes vezetőit, hogy vizsgálják felül Barna Illés gödöllői cukrászmester üzemének bezárásával kapcsolatban hozott döntésüket, amelyben a cukrászda teljes felújítására kötelezték az üzemeltetőt vagy a cukrászda bezárását írták elő.

Az idős cukrászmester hagyományos módon és természetes alapanyagokból készített termékei egyediek, kiváló minőségűek és ízűek. Soha senki számára egészségügyi problémát nem jelentettek.

Fontosnak tartjuk a törvények és HACCP előírások betartását, de fontosabb az az ember, aki a terméket lelkiismeretesen és magas szakmai tudással készíti. Inkább tanítani kellene az általa alkalmazott tudást, nem pedig megalázni őt.

Sok ezren, messziről is felkeresték ezt az üzletet, mert bizton számítottak arra, hogy itt remek süteményeket és fagylaltot vásárolhatnak. Egy legendával lennénk szegényebbek, ha az üzlet megszűnne.

A petíciót itt írhatod alá!