200 ezer forintot érnek a jászapáti gólyagyilkosok

Már a rendőrség is nyomoz a brutális állatkínzás kapcsán, nyomravezetői díj is van az ügyben.

Amint arról korábban írtunk, rendkívüli kegyetlenséggel végeztek egy gólyával Jászapátiban a hétvégén.

A Facebookon megosztott történet szerint az évről évre visszajáró madár rendszeresen bejárt a helyi általános iskola udvarába táplálékot keresni. Egy, az iskola focipályájára rendszeresen beugráló csapat ezt zokon vette, vélhetően focilabdával megrúgták a madarat, majd eltörték a lábait, és szétverték a fejét.

A Szoljon.hu cikke szerint az eset kapcsán nyomoz a rendőrség, állatkínzás miatt indult vizsgálat. A portál úgy tudja, hogy a hatóság felvette a Hortobágyi Nemzeti Parkkal is a kapcsolatot, könnyen lehet, hogy a madárnak fiókái vannak, így azok ellátása nem biztosított. A szakemberek most felkeresik az összes gólyafészket, és ellenőrzik azokat.

A Szigethalmi Családi Vadaspark 100 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki olyan információt ad, amellyel az elkövető, vagy elkövetők nyomára vezeti a hatóságot. Ugyanígy tett Jászapáti országgyűlési képviselője, Pócs János is, így összesen 200 ezer forint jár annak, aki segít kézre keríteni a tettest/tetteseket.