Kondizik, gerelyt hajít a 89 éves gyulai tesitanár

Kovács István közel jár már a 90-hez, de fiatalokat megszégyenítően sportol.

A gyulai férfi 65 éve végzett tanárként, az Erkel Ferenc Gimnázium testnevelő tanárjaként ment nyugdíjba – írta a Beol.hu.

Miután István nyugdíjba ment, elkezdett szenior atlétikai versenyekre járni. Időközben megalakult a Gyulai AC, melynek színeiben rendszeresen benevezett a hazai, majd pedig később a nemzetközi versenyekre is. A cikkből kiderült: évente hat-nyolc szenior atlétikai versenyt vállal be.

Így is lehet :)

Közzétette: Beol.hu Békés Megyei Online – 2016. április 3.

A 89 éves férfi napja általában a konditeremben indul, délelőttönként a Christián László Városi Sporttelepen edz, emellett biciklizik, fut, űzi a magasugrást is. A diszkoszvetés és a gerelyhajítás is beletartozik a repertoárjába. A Beol-nak elárulta: mikor dobószámra készül, az udvarában gyakorol arra.

Kovács István elárulta: szerinte vannak, akik irigyek rá, hogy enny idősen még így bírja a strapát. Volt, aki megjegyezte: csupán hetvennek nézte.