Vigyázz: átverős Facebook-oldal indult a Szerencsejáték Zrt. nevével

Az oldal nyereményeket ígér, de nagy valószínűséggel csak visszaél az ismert cég nevével.

Az esetről a HVG.hu cikkezett vasárnap.

A portál írása szerint a Szerencsejáték Zrt. nevével a közelmúltban már visszaéltek a Facebookon.

Március 10-én a cég a honlapján azt írta, hogy a közösségi médiában ismeretlen szervezők a cég nevét felhasználva nyereményjátékokat szerveztek. A közlemény szerint az időközben a Facebook által letiltott oldal tevékenysége jogellenes volt, mellyel több jogszabálysértést is elkövettek. A Szerencsejáték Zrt. leszögezte, nem szervez ilyen jellegű nyereményjátékokat, és egyúttal elhatárolódik az említett oldalon megjelentektől, továbbá nem javasolja semmilyen személyes adat megadását jogszabályba ütköző tevékenységet folytató Facebook oldalaknak.

Március 20-án a HVG.hu-nak egy olvasó jelezte, hogy megint lehet ilyen Facebook-oldallal találkozni, mely a Szerencsejáték Zrt. logóját használja, de vélhetően semmi köze ahhoz. Üzemeltetői tabletekről, okostelefonokról posztolnak, eközben lájkolásra, megosztásra buzdítanak, játékot ígérnek.

Ha ilyet látsz a Facebookon, ne dőlj be!