Őrült luxusban éltek a lányokat futtató magyar bűnszervezet tagjai

Tizennégy luxusautót is lefoglaltak a rendőrök a rengeteg pénz és ékszer mellett Csongrádban, mutatjuk a videót.

Az akcióról a honlapján számolt be a rendőrség, fotókat és videókat is közölt.

Eszerint egy Franciaországban tevékenykedő – prostituáltak kerítésével és futtatásával foglalkozó – magyar bűnszervezet tagjainak felderítésére és elfogására nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében magyar–francia közös nyomozócsoport alakult 2015. áprilisában. Ennek keretében kérték a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködését.

A külföldi hatóság információi szerint a magyar állampolgárokból álló bűnszervezet tagjai 2014 óta Magyarországon toborzott nőket szállítottak Franciaországba, ahol Strasbourg, Nizza, illetve Bordeaux városaiban, bérelt lakásokban és az utcán prostituáltként dolgoztatták őket.

A csoport tagjai felügyelték a lányok napi munkáját, rendszeresen ellenőrizték őket, meghatározták napi minimum bevételeiket és azt, hogy mikor, hol dolgozzanak. Az áldozatok által megkeresett pénzt elvették, részint felélték, részint vagyonuk gyarapítására – többek között házak és gépjárművek vásárlására – fordították.
bunszovetkezet-fotok

bunszovetkezet-fotok

A nyomozás adatai szerint a szervezet tevékenysége során legalább 40 fiatal nő prostitúciós tevékenységét szervezte és irányította.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai összehangolt akció keretében – a francia hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs alapján – 2016. március 21-én hajnalban 12 férfit fogtak el, ez idáig több, mint 20 helyszínen tartottak házkutatást, amelynek keretében 14 darab nagy értékű luxusautót, nagy mennyiségű készpénzt, ékszereket és egyéb vagyontárgyakat foglaltak le több százmillió forint értékben.

lanyfuttatoú

bunszovetkezet-fotok

bunszovetkezet-fotok

Itt a videó az elfogásról, és a lefoglalt pénzről, luxusautókról: