Ma este elsötétül Budapest

A Föld órája apropóján szombat este kikapcsolják a főváros díszkivilágítását, más városokban is sötét lesz.

A Föld óráját tizedik éve szervezik meg világszerte, tavaly 172 országból több mint két milliárd ember csatlakozott a kezdeményezéshez – áll a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi képviseletének MTI-hez eljuttatott közleményében.

A WWF Magyarországon már március 19-én, szombaton délután jótékonysági filmvetítésre várja az érdeklődőket a Lurdy Moziba, ahol a Norm, az északi című animációs filmet láthatja a közönség.

A Müpában rendezett tudományos börzén olyan magyar fenntartható fejlesztések mutatkoznak be, amelyek megoldást kínálnak az éghajlatváltozás miatt fellépő veszélyekre. Itt zárul majd egy díjátadó keretében a WWF Zöld Generáció programja is, amelyben 14-16 éves fiatalok egy éven át dolgoztak a biodiverzitás megőrzését és az intelligens városok működését érintő problémákon.

A Climate KIC Klímainnovációs közössége A Víz útja címmel szervez interaktív műhelyfoglalkozást az előadóteremben, de a helyszínen megjelenik majd a WWF öt országot érintő Élő Duna Turné elnevezésű interaktív társasjátéka is, amelyen a Duna-menti vizes élőhelyek élővilágát ismerhetik meg az érdeklődők.

A Varázslatos Magyarország jóvoltából a Föld órája központi eseményére látogatók megtekinthetik az országos természetfotó-pályázat magyar nemzeti parkokat ábrázoló legszebb fotóit, a LUMÚ-teraszon pedig a FŐKERT Nonprofit Zrt. rakja ki több száz árvácskából a Föld órája 60+ logóját, amely körül a látogatók segítségével gyertyákat gyújtanak a fények lekapcsolása idején.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad koncertet Kocsis Zoltán vezényletével és Ingrid Fliter zongoraművész közreműködésével. Budapest díszkivilágítását 20 óra 30 perckor kapcsolják le, ekkor a koncert szólistája meglepetés ráadás számát sötétben, csak zongoravilágítással fogja eljátszani.

Vasárnap a Müpa Cifra Palota családi programsorozata is az éghajlatváltozással foglalkozik majd.

A Föld órája kezdeményezéshez idén Magyarországról Alsóörs, Bejcgyertyános, Bonyhád, Borsodnádasd, Gyöngyös, Győr, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Kompolt, Magyarkanizsa, Mohács, Nagykovácsi, Nógrádsipek, Öskü, Sándorfalva, Siklós, Szentgotthárd, Újkígyós, Vértesboglár, Vértesszőlős jelezte csatlakozását.

Ha kíváncsi vagy, hogyan sötétültek el a magyar nagyvárosok tavaly ilyenkor, kattints ide. A világ nagyvárosainak sötétbe borulását itt mutattuk meg neked.