Egy zsák cementet is dobtak az autópálya forgalmára a tárnoki srácok

Hülye hobbi az ilyen, na.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 20 éves U. Roland, a 22 éves F. László és fiatalkorú társuk még február negyedikén este dobálta meg kővel egy közlekedő autóbusz szélvédőjét Érden.

A folytatásban február 23-án este az M0-ás autóút egyik felüljárójáról dobtak köveket több tehergépkocsira. Még ugyanezen a napon 22 óra körüli időben – Tárnok külterületén – az M7-es autópálya felüljárójáról egy cementtel teli zsákot dobtak egy teherautóra, amelynek a szélvédője betört, a cement pedig beterítette a vezetőfülkét és a sofőrt is. A bűncselekmények elkövetése során személyi sérülés szerencsére nem történt.

A tárnoki srácokat végül március 3-án, percekkel éjfél előtt kapták el egy diósdi benzinkútnál. A sofőr maszkkal az arcán tankolt a járó motorú autóba, ami nyilván feltűnt a benzinkutasoknak, akik hívták a rendőrséget. A két idősebb fiú előzetesbe került, fiatalkorú társuk szabadlábon védekezhet.