Hatalmas, titokzatos bolygó sunnyoghat a Naprendszerben

A csillagászok szerint tömege tízszerese lehet a Földének, megpillantani még nem sikerült.

2005-ben a a Caltech csillagásza, Mike Brown és kollégái felfedezték az Eris törpebolygót, ami így a Naprendszer kilencedik legnagyobb bolygótestjeként megfosztotta a Plutót a bolygó címtől.

Brown – akit a fenti felfedezés miatt Pluto-gyilkosként is emlegetnek – most azt mondja: a jelek szerint az Erisen kívül is van még bolygó a Naprendszerben, ráadásul az egyáltalán nem törpebolygó. Ő és kollégája, Konstantin Batygin közölt egy publikációt a The Astronomical Journalban január 20-án, mely szerint matematikai modellekkel igazolható, hogy egy méretes planéta sunnyog a kozmikus házunk táján.

A kilences bolygó fantáziarajza (fotó: filscience.com)

A kilences bolygó fantáziarajza (fotó: filscience.com)

A szakemberek erre a következtetésre a Plutón túli Kuiper-öv objektumainak mozgását vizsgálva jutottak. Eszerint a titokzatos bolygó a Föld tömegének mintegy tízszerese, a Napot 10-20 ezer évente kerüli meg, távolsága eközben pedig sosem csökken 200 Föld-Nap-távolságra. Ez a távolság hatalmas, ekkora utat a fény 27 óra alatt tesz meg (viszonyításképp: a Hold másfél fénymásodpercre, a Nap 8,33 fénypercre van a Földtől).

A titokzatos bolygó keringési pályája (fotó: filscience.com)

A titokzatos bolygó keringési pályája (fotó: filscience.com)

A rejtélyes planétát még nem sikerült megpillantani távcsövekkel, viszont a szakemberek szerint elképzelhető, hogy ott rejtőzik valamelyik fotón, csak éppen nem látják. Egy ilyen messzi, és vélhetően rendkívül hideg bolygót nem egyszerű vizuálisan kiszúrni. Vélhetően annyira hideg, hogy az infravörös tartományban sem észlelhető, emellett a Naptól való távolsága miatt rendkívül kevés fényt ver vissza, így lényegében olyan, mintha az ember egy hideg fekete pöttyöt próbálna kiszúrni az égbolton.

A bolygót Planet Nine-ként, azaz Kilences Bolygóként emlegetik, de Phattie-nek is becézik.

(Forrás: IFL Science)