Késsel raboltak el az utcáról egy 17 éves nyírábrányi lányt

A tettes a barátja, egyiküknek sincs nyoma, a rendőrség a lakosság segítségét kéri.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívása szerint a lány január 6-án reggel Nyírábrányban sétált az utcán. Ekkor érkezett barátja, Gyöngyösi Attila, a lányt a hajánál fogva autójához, egy fehér színű Volkswagen Polóhoz húzta, majd egy késsel beszállásra kényszerítette, ezt követően ismeretlen helyre távoztak.

A rendőrség közleménye szerint a férfi hencidai lakos, 28 éves, hozzávetőlegesen 180 centiméter magas, haja fekete. Az autó rendszáma GLJ-021. A hatóság közzétette a férfi fotóját is:

Fotó: police.hu

Fotó: police.hu

A felhívás kitér arra is, hogy a férfinél kés van, támadásától tartani lehet, senki ne próbálja meg feltartóztatni vagy elfogni. A férfi ellen országos elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.

Aki viszont felismeri a szóban forgó autót, vagy Gyöngyösi Attila tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.