Lenyomták a dánokat a magyar kézis lányok

29-22-re legyőzte a magyar válogatott a házigazda dán csapatot a női kézilabda-világbajnokság szerdai, 4. fordulójában, és bejutott a nyolcaddöntőbe.

Németh András szövetségi kapitány együttese az első félidőben Szucsánszki Zita vezérletével, végig vezetve 15-12-es előnnyel vonult el pihenőre – derült ki az MTI tudósításából. A folytatásban is jól összpontosított a csapat, és örömjátékot bemutatva felőrölte ellenfelét. Csütörtökön szünnap, pénteken pedig 16.15-kor a japánok ellen zárul a csoportkör.

A 14 ezer fanatikusuk előtt játszó dánok eddig százszázalékosak voltak, míg a magyarok két győzelmet követően történelmük legnagyobb vb-vereségébe (15-32) szaladtak bele kedden Montenegró ellen.

Jó védekezéssel kezdtek a magyarok, és az 5. percre elhúztak 3-1-re. Nyoma sem volt a keddi vergődésnek, és a gyors játék eredménye 6-2-es vezetés lett. Szucsánszki kiállításával kicsit megtört a lendület, és a dánok később az emberhátrányuk alatt is fel tudták törni a rivális védőfalát, sorozatban háromszor találtak be (7-6).

Kisst Bíró váltotta a kapuban, aki védéssel mutatkozott be. Szucsánszki változatlanul sokat próbálkozott, rendszerint eredményesen, így vezérletével sikerült megőrizni a vezetést. Később akadtak társai is, a dánok pedig több poszton cseréltek 13-8-as hátrányuknál. Zácsik büntetése alatt – amikor csökkent az előny – Németh időt kért, és így át lehetett vészelni a szünetig tartó nehéz szakaszt.

A fordulást követően is jól játszott a magyar válogatott, amely remekül használt ki minden dán hibát. A 36. percben 18-13 volt az állás, és egy újabb emberelőny alatt tovább nőtt a különbség. Bíró változatlanul nagyszerűen védett.

Mély gödörben volt a házigazda, és az utolsó negyedóra 22-15-ös magyar vezetésről indult, a vendéglátó együttes pedig lélekben feladta az összecsapást. A dánoknak azért kellett aggódniuk, nehogy kétszámjegyű legyen a hátrányuk. Az 53. percben ez bekövetkezett (27-17), míg a hajrában – amikor már a cserék voltak a pályán – a hazaiak sorozatban háromszor betaláltak.

Egy nap alatt nagyot fordult a világ a magyarokkal, mert a mostani győzelem már azt jelenti, hogy a Németh-csapat pénteken akár csoportelsőként is zárhat.

Németh András a Sport1-nek elmondta, hogy most átgondoltan játszott a csapata:

“A dánok minden lépésre volt válaszunk, gyorsan elbizonytalanítottuk őket. Nem volt üres beszéd a keddi vereség utáni fogadkozás. Csak jókat tudok mondani, messze nem volt annyi hiba, mint a montenegróiak ellen. Két nap alatt megmutattuk a két végletet.”