Fillérekből élnek, fagyoskodnak az árván maradt somogysárdi testvérek

Mostoha körülmények között él a három kisgyermek, még tüzelőt sem tudnak venni, minden segítség jól jön nekik.

A somogysárdi Horváth-testvérek még augusztusban veszítették el édesanyjukat, apjuk korábban meghalt már, a nagyszülők sem élnek – derült ki a Kapospont riportjából. Mindhárman iskolások még, jövedelmük nincs.

Horvátékat a legidősebb lánytestvár barátja, Cseh Róbert próbája eltartani, de fizetése nem elég négyükre. A papírt, miszerint ő a hivatalos gyám, már másfél hónapja megkapta, családi pótlék azonban még nem érkezett. Az önkormányzat segíti őket ugyan, de az innen érkező havi 30 ezer forintből csak az alapvető élelmiszerek jönnek ki, azokat is csak a helyi boltban tudják beszerezni.

Részlet a videóból

Részlet a videóból

A kétszobás házban csak a konyhában van meleg, ahol egy sparheld ad meleget, ezért a legkisebb testvérek itt is alszanak. Napokon belül elfogy a tüzifájuk, pénzük pedig nincs, hogy utánpótlást vegyenek. Horváth Kornél, a testvérhármas fiú tagja arra a kérdésre, miszerint mire vágyik a legjobban most, annyit mondott: melegre.

Horváth Xénia, a legidősebb lány szerint a legjobb volna elköltözni  innen. A Kapospontnak elmondta: minden segítségnek örülnek, ha valakinek módjában áll valamivel támogatni őket, azért rendkívül hálásak.

Ha segítenél a családon, akkor ezen az elérhetőségen lehet őket keresni, minden nap 15 óra után:

Horváth Xénia, 0620-961-5305