Megtalálhatták a legendás kincshajót, hihetetlen vagyont rejthet

A hajóroncsok Szent Grálján akár 17 milliárd dollárnyi érték is rejtőzhet.

A spanyol San Josét még 1708 júniusában süllyesztette el egy brit hadihajó Cartagena partjainál. A Mashable cikke szerint a hajó tele volt arannyal, ezüsttel, drágakővel és ékszerekkel.

A kincsek értékéről csupán becslések vannak, egyesek szerint mai értéken 15, 4, vagy akár 17 milliárd dollárt is érhet a szállítmány. Nem véletlen, hogy a hajót a hajóroncsok Szent Gráljaként is szokták emlegetni.

A hajóról maga a kolumbiai elnök, Juan Manuel Santos értekezett a Twitteren. A hajó körül egyébként régóta húzódó jogi vita van. Egy amerikai cég még 1981-ben meghatározta azt a területet, ahol a roncs lehet. Ekkor hosszú pereskedés kezdődött, a bíróság végül 2011-ben mondta ki, hogy a roncs és a kincs Kolumbiáé.