Szabó Magda könyve a New York Times toplistájának élén

A New York Times vasárnapi könyvmelléklete közölt egy listát az idei év legjobb 10 könyvéről – írja a Könyves blog.

Ebben szerepel Szabó Magda Az ajtó című kisregénye. A lap már korábban is méltatta a művet, akkor a kritikusuk Szabó Magdát a múltszázad egyik legjelentősebb írójaként említette.

Budapest, 2007. november 19. Kilencvenéves korában elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas író. Felvételünk 1977. október 3-án készült otthonában. MTI Fotó: Molnár Edit

Budapest, 2007. november 19.
Kilencvenéves korában elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas író. Felvételünk 1977. október 3-án készült
otthonában.
MTI Fotó: Molnár Edit

Méltatta a regényt fekete, abszurdba hajló humoráért, és hogy érzékletesen jeleníti meg a történelemnek az egyénre gyakorolt hatását. Claire Messud azt is hozzátette, hogy Az ajtó sorai és képei még sokáig a fejében motoszkáltak, teljesen váratlanul jutottak eszébe, és mindig erős érzelmeket váltottak ki nála – írja a Könyves blog.

„Megváltoztatta, ahogyan a saját életemet értelmezem”

– fogalmazott a kritikus.

A Szeretlek Magyarország hozzáteszi, hogy bár a lista elemei nem érték- vagy minőségi sorrendben követik egymást, mégis hízelgő, hogy a magyar könyvvel kezdték.