Hűtőszekrényt raktak az utcára rászorulóknak egy kisvárosban

A szolidaritás hűtőszekrénye nevet viseli a közelmúltban elindult spanyolországi kezdeményezés.

Ennek keretében utcán elhelyezett hűtőszekrényben lehet élelmiszert hagyni a szegények számára. Az első hűtőszekrényt az észak-spanyolországi Galdakao önkéntes egyesülete helyezte el a városka egyik utcáján még április végén – írja a The Guardian. A kezdeményezésről egyelőre ez a kisméretű fotó készült.

fridgeű

Fotó: Ashifa Kassam/Guardian

Azt a célt tűzték ki, hogy a még ehető, de hamarosan lejáró, vagy feleslegessé vált élelmiszereket rakják bele a város lakói. A kezdeményezés pedig sikeres. Nemcsak azért, mert a hűtő minden nap megtelik és ki is ürül, hanem azért is, mert az emberek arra használják, amire való, senki nem rongálta meg – mondta Álvaro Sainz ötletgazda.

Azt már a Vs.hu teszi hozzá, hogy az eredeti ötlet Berlinből származik, ahol mintegy 20 köztéri hűtőszekrény van városszerte.

Magyarországon több helyen is van olyan kezdeményezés, ahol el lehet helyezni dolgokat és el is lehet vinni. Itt van például ez a működő budapesti ajándékdoboz >>>

Címlapképünk illusztráció, az itt említett egyik berlini hűtőt mutatja.