Hétvégére elfelejthetjük a strandolást, érkezik a hidegfront

Pénteken egy hidegfront érkezik, így a hétvégén nem lesz strandidő, hűvös, szeles, záporos idő várható – írta az Időkép.

Pénteken egy hidegfront érkezik, melynek köszönhetően sok felhő lesz felettünk, melyek gyakran zavarják majd a rövid napos időszakokat, és erőteljes gomolyfelhő-képződés is várható, melyekből elszórtan záporok, délnyugaton és északkeleten helyenként akár zivatarok is kialakulhatnak. Feltámad az északnyugati szél, erős lökésekre is számítani kell, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is lehetnek. Az enyhébb hajnalt követően napközben még 21-27 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a legalacsonyabb maximumokat nyugaton, északnyugaton és az Északi-középhegység térségében mérhetjük – szól az előrejelzés.

Szombaton is gyakori lesz az erőteljes gomolyfelhő-képződés, többfelé kell számítani záporok kialakulására, helyenként esetleg egy-egy zivatar sem kizárt. Élénk, olykor erős lesz továbbra is az északnyugati szél. Hűvös lesz a hajnal, a nyugati, délnyugati tájainkon, valamint középhegységeink völgyeiben 10 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet. Napközben 18 és 24 fok között alakul a hőmérséklet, délkeleten várható a legmelegebb, nyugati, északnyugati és északi tájainkon pedig a hűvösebb idő – írta az időjárási portál.

Szombati időjárás hazánkban. Forrás: met.hu

Szombati időjárás hazánkban. Forrás: met.hu

Vasárnap sem lesz strandidőben részünk, a Dunántúlon elszórtan alakulhat ki kisebb eső, egy-egy zápor, ezzel a szemben a Dunától keletre többfelé várható  zápor, és a jelenlegi számítások szerint a Budapest-Szeged vonaltól keletre, északkeletre többfelé az ég is megdörrenhet. Tovább folytatódik a szeles idő az ország nagy részén, élénk, időnként erős északnyugati széllökésekre továbbra is számítani kell. Ismét hűvös lesz a hajnal, többfelé is 10 fok közelébe, illetve 10 fok alá csökkenhet a hőmérséklet, napközben pedig 18-24 fokot mérhetünk.

A jövő hét elején már csak elszórtan lehetnek záporok, és melegedni fog az idő, kedden helyenként már ismét mérhetünk 30 fok körüli maximumokat – olvasható az előrejelzésben.