Elosztogatott félmilliárd forintot Mihály

Évekkel ezelőtt nyert 560 millió forintot Sz. Mihály, de ez nem változtatta meg az életét, még új biciklit sem vett a hatalmas nyereményből – írta a Bors.

A férfi nem kezelte a legjobban az ölébe hullott hatalmas nyereményt, ám igaz barátai és felesége szerint a szerencsés nyertes nem bánta, hogy szinte semmi sem maradt az összegből. Mihály ugyanis rögtön elújságolta a kocsmában, hogy kihúzták a számait, így attól kezdve szinte mindenki kölcsönkért tőle, a pénzt pedig természetesen nem kapta vissza.

Felesége hiába kérlelte, extrákra sem költött a férfi: a biciklijét nem cserélte le, a házát nem újítatta fel – írja a lap. Később a Bors felkereste nejét, aki ekkor már gyászolta időközben elhunyt férjét. Az asszony elmondta, hogy Mihály a helyi óvodán és futballcsapaton is segített. A lap megtudta, a család jelenleg szerényen él, külföndön indított vállalkozásuk végül sikertelen lett.