Nézd meg a világ legrészletesebb panorámafotóját a Mont Blanc-ról!

35 óra folyamatos fotózás és 70 ezer kép. Ebből jött létre a világ eddigi legrészletesebb képe, méghozzá a Mont Blanc-ról.

Kinyomtatva nem kicsi, a Daily Mail azt írja, a 365 gigapixeles kép 300dpi-s felbontásban focipálya nagyságú lehet. Egy nemzetközi csapat, az olasz fotós, Filippo Blengini vezetésével hozta össze a kép alapanyagát 2014-ben, 3500 méteres magasságban – írja a Daily Mail.

A képen annyi a dolgod, hogy egérrel mozgatod jobbra és balra a fotót és ráközelítesz arra a pontra, amire szeretnél.

A fotós azt mondta, egyszerűen csak azt akarták visszaadni a fotóval, amit az ember a saját szemével lát. A természet nagyságát és szépségét. Két hetet töltött az ötfős csapat a -10 fokban, hogy bárki a világon láthassa a végeredményt.

A technikáról annyit mondott, hogy a 70 ezer képhez Canon EF 400mm f/2.8 II IS, a Canon 70D DSLR and a Canon Extender 2X III-at használtak.

A kép feldolgozása két hónapig tartott és 46 terabájt helyet foglal el. A terveik között szerepel, hogy visszamennek és másik két szögből is csinálnak panorámaképeket.