Kidobták a szoptató anyát a Nyugati téri Mekiből

A biztonsági őr azokkal a szavakkal, hogy “ez itt nem elfogadott tevékenység” a négy hónapos babát és édesanyját kiküldte a Nyugati téri McDonald’s-ból – írja a Babanet.hu. Reagált az étteremlánc.

Azt írják, bár az anyuka korábban az egyik alkalmazottól engedélyt kapott és félre is vonult, a hozzá odalépő biztonsági őr kérdőre vonta. Azt mondta, kénytelen lesz az étterem vezetőjéhez vinni a dolgot, majd visszatérve közölte az anyukával, hogy nem tűrik az efféle viselkedést.

A megalázott anyukát gyermekével kitessékelte. A nő azóta már panaszt írt a vezetőségnek, választ még nem kapott – olvasható a cikkben.

Az eset nyilvánosságra kerülése után a McDonald’s közleményt adott ki, amelyben azt írják:

“Éttermeinkben minden édesanyának lehetősége van a szoptatásra, nincs és nem is volt érvényben olyan szabályozás, ami  ezt megtiltaná számukra. A McDonald’s családbarát étteremlánc, egyes éttermeinkben a pelenkázó helyiség és a játszóház mellett már cumisüveg melegítő is a kisgyermekes szülők rendelkezésére áll. Eddigi információink alapján a konkrét esetben egy éttermi dolgozó kollégánk megfelelően nyújtott segítséget az édesanyának. Később avatkozott be a külső cég alkalmazásában álló biztonsági őr. Ismereteink szerint ugyan nem szólította fel távozásra a kisgyermekes édesanyát, de arra utaló megjegyzése, hogy a csecsemő szoptatása nem elfogadott tevékenység éttermeinkben, nem cégünk álláspontját tükrözi, kifejezetten ellentétes a McDonald’s családbarát szemléletével. Az esettel kapcsolatban belső vizsgálatot indítottunk és felvettük a kapcsolatot a kisgyermekes édesanyával.”