Elgondolkodtató utolsó sorokat hagyott maga után az elhunyt színésznő

Páll Mónika 2010 óta küzdött a halálos betegséggel. Habár évekkel ezelőtt sikeres műtétet hajtottak végre Mónikán, idén januárban ismét kiújult agydaganata. Április 25-én hunyt el, családjától és barátaitól ebben a szívbe markolóan megható posztban búcsúzott el a Facebookon.

Kedves Barátok, Ismerősök!

A tegnapi nap folyamán küzdöttem, de már nem bírta a testem tovább. Földi életemet befejeztem, de élek s létezem tovább abban a szeretetben, amit Isten nyújt és ad, abban a felemelő elfogadásban, amivel a létezés megsegít.

Fontosak vagytok nekem! Egytől, egyig! Mindegyikőtök! Szeretlek Titeket, és Veletek leszek, ha rám gondoltok, én üzenek.

Az örök élet kapuján most beléptem, kérlek ne szomorkodjatok sokat miattam.


Az Élet csodálatos! Becsüljük meg! Értékes, fénnyel, művészettel, nevetéssel teli. Én is mindig így gondolkodtam, én is mindig e szerint cselekedtem!

Ti is tegyetek így. Szeressétek egymást önzetlenül, örüljetek egymásnak, s Életeteknek.

A leveleiteket köszönöm, eljutottak hozzám, megsegítették távozásom, kérlek Titeket, temetésemre is hozzatok belőlük, ha gondoljátok, hogy a lelkemnek még könnyebb legyen, tudjam, tényleg nem volt hiába.

Elbúcsúzom.

Temetésemről hamarosan értesítelek Benneteket, várlak Titeket soha nem múló szeretettel!

Mónika

056