Luxushotellé alakítottak egy tengeri erődöt

A Spitbank Fort erődöt a britek még a viktoriánus korban építették, hogy megvédjék magukat francia csapatoktól. 2009-ben egy millárdos megvásárolta és luxusszállodát alakított ki belőle. Később két további erődöt is vásárolt, melyek közül a Man’s Land Fort is elkészült.

A dél-angliai Portsmouth kikötőjének közelében, a Solent szorosban található Spitbank Fort egy három tengeri erődből álló együttes legkisebb, 50 méter átmérőjű alapra felhúzott tagja, amit kisebb megszakításokkal 1861 és 1878 között egy esetleges francia támadás kivédésére építettek. Komolyabban sosem sérült, a II. világháborús német légitámadások is csak kisebb károkat okoztak benne. Ezzel együtt a brit védelmi minisztérium már 1962-ben alkalmatlannak nyilvánította, de csak 1982-ben vonta ki a szolgálatból a műemlékvédett erődöt. Onnantól az enyészet vált a legfőbb ellenségévé. A ’90-es években egy rövid ideig éjszakai klubként, majd magánmúzeumként működött, aztán enyészett tovább, mígnem 2009-ben egy Mike Clare nevű milliárdos megvette, hogy 18 szobás luxushotellé alakítsa. A szobákat az ágyúk helyén alakították ki, a mai ablakok egykor lőrések voltak.

via mirror co uk 26 article-2242800-16576496000005DC-109_964x649 25 via heart co uk 23 szoba DM 22 szoba PH 18 ballistic 15 chairs_1 14 bar_2 11 via e architect co uk 3 10 article-2242800-16576734000005DC-283_964x580 9 szobák előtt article-2242800-165766F1000005DC-9 7 via yachtingworld com 6 lighthouse_2 5 via strong island co uk

A szállodalánc bővítése folytatódott és elkészült a párja a No Man’s Land Fortból. Ezt az erődöt 1867 és 1880 között használták szintén a francia csapatok ellen, jelenleg 23 szobával várja a vendégeket. A gyönyőrű szobákon kívül mini golf, lézer harc pálya, jakuzzi, wellness központ is található az erődben.
19th-century-sea-fort-luxury-hotel-01-960x640 19th-century-sea-fort-luxury-hotel-03-960x640 19th-century-sea-fort-luxury-hotel-02-960x640