A BuzzFeed legutóbb egy kimagasló tehetséggel készített interjút. Ashima Shiraishi az utóbbi időszakban két sziklamászási világrekordot is megdöntött, és még csak 13 éves.
A múlt héten az egyik legnehezebb pályát mászta meg Spanyolországban, és ő az eddigi legfiatalabb személy, aki valaha feljutott egy ilyen nehéz terepen. A szikla az egyik legkeményebb akadálynak számít, még a tapasztalt sziklamászók körében is, eddig csupán egy maroknyi sziklamászó bátorkodott teljesíteni a kihívást.
Rajta kívül eddig csupán két nő jutott fel a szikla csúcsára, de még a férfi versenyzők is úgy gondolnak erre a terepre, mint az egyik legizzasztóbb sziklafalra. Néhány szakasza olyannyira meredek, hogy Ashimának fejjel lefelé kellett felküzdenie magát.
A kislány már 7 éves korában megtanulta az alapokat, azóta pedig folyamatosan versenyeket nyer és rekordokat dönt, mint a legfiatalabb sziklamászó. Most 13 éves és fényes jövő áll előtte ebben a sportban, a tehetsége és a lelkesedése ugyanis megvan hozzá.