Megtalálhatták az első ember állkapcsát

Régészek szerint az Etiópiában most kiásott állkapocshoz tartozó személy lehetett az első ember a Földön.

A lelet felfedezője Brian Villmoare, a Nevadai Egyetem professzora és csapata úgy vélik, ez a terület lehet az emberiség bölcsője. A mintát 2,8 millió évesre becsüli, ami 400 ezer évvel visszaveti az emberiség születésének becsült időpontját.

Villmoare a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy ez a felfedezés lehet a kapocs az 1974-ben talált 3,2 millió éves, „Lucy” néven ismert előember között.

Fotó: Brian Villmoare

Fotó: Brian Villmoare

A tudósok eddig sem megerősíteni sem cáfolni nem tudták Villmaoare állításait, az állkapcson mutatkozó különbségek azonban arra utalnak, lehetséges, hogy ebben a korban lett a majomból ember.