Püspökök közé temették a vatikáni hajléktalant

A Szent Péter Bazilika környékén éldegélő férfi az egyházi előkelőségek közt kapott nyughelyet.

A flamand származású, 80 éves Willy Herteller tavaly decemberben vélhetően a hideg miatt halt meg. A Szentszék sajtóirodája szerint, a férfit egy középkori német temetkezési területen helyezték végső nyugalomra a Vatikánon belül.

Bár Ferenc pápa nem vett részt a szertatáson, az esemény jól illeszkedik az általa hangsúlyozott társadalmi igazságosság eszméjébe, a perifériára szorult emberek megsegítésébe.

A Vatikáni Rádió beszámolójából kiderült, Herteller ismerős arc volt a Vatikánban, a papok rendszeresen vittek neki ételt. Több mint 25 éven keresztül vett részt a reggel hét órai misén, nyilatkozta a vatikáni Szent Anna templom lelkipásztora, Bruno Silvestrini atya. Az egyházi hivatalnokok állítólag megpróbáltak segíteni a férfin, találtak számára állandó lakhelyet, de ő végül mégis az utcán kötött ki.

Herteller december 12-én halt meg a helyi kórházban, január 9-ei temetésének költségeit egy névtelen német család fizette ki.