24 évig nem ment be dolgozni, erre most kirúgták

Shri A.K. Verma az indiai közműcégnél dolgozott vezető mérnökként – írja a Mashable.

1990-ben kivette a szabadságát, és azóta sem ment be dolgozni. A napokban végre kirúgták, mert jogosulatlanul maradt távol a munkahelyétől.

Persze Verma a szabadság után közvetlenül kérte, hogy had maradjon hosszabb ideig távol. Nem adták meg, de akkor sem ment be dolgozni. 1992-ben belső vizsgálat indult az ügyében, 2007-ben pedig személyesen egy miniszter kezdett el nyomozni utána. Már akkor elindították a kirúgását, de csak mostanra valósult meg a dolog.

Hogy miért lehet ez? Egyrészt India bürökráciája nagyon, nagyon lassú, a leglassabb egész Ázsiában (ami azért szép eredmény). Másrészt pedig annyira szigorúak a munkatörvények, hogy egy köztisztviselőt gyakorlatilag lehetetlen kirúgni, ha nem követett el bűncselekményt. Verma ügye nem is egyedülálló. 2014-ben új városi fejlesztési minisztere lett az országnak, aki elkezdett küzdeni az ilyen esetek ellen.