Lebontották az eldugott kis budapesti templomot

Sokan észre sem vették, hogy eddig állt. A Falanszter blog rakta ki a Facebookra, hogy lebontották a kelenföldi régi Szent Gellért templomot. Ezt írták róla:

A kelenföldi régi Szent Gellért katolikus templom évről évre pusztult, majd megroggyant, végül a teteje is beszakadt. Nem volt műemlék a kelenföldi pályaudvar mellett, beszorulva a munkásházak közé. Afféle kis munkástemplom, amilyeneket a szegény külvárosokban szokás építeni. Húsz évvel ezelőtt, 1992-ben tartották benne az utolsó misét, s karácsony éjszakáján gyertyás körmenettel költözött át innen a gyülekezet a közelben épült új, modern Szent Gellért-templomba. A régiről annyit tudni, hogy 1920-ban alakult a templomépítő egyesület, s munkálkodásuk nyomán 1930-ra épült fel ez a mindössze 163 négyzetméteres templom. Állítólag már akkor ideiglenes jelleggel: mindössze húsz évre.

10653352_775368999171389_3735413301268816438_n

Már a háború idején gyűjteni kezdtek egy újra, nagyobbra, 1948-ban meg is vásárolták hozzá a telket. De aztán nem templomépítő idők következtek. A húsz évre készült kis templom. A megürült templomhelyiségben évekig hajléktalanellátást végezett az egyház, majd ideiglenesen építőanyagraktárnak használták. A kilencvenes évek második felében aztán kiürítve az államhoz került. Csövesek továbbra is látogatták, de immár illegálisan, s ettől fogva az épület állaga rohamosan romlott, a tető is rogyadozni kezdett. Mire két évvel ezelőtt visszakapta az egyház, már annyira tönkrement, hogy a bejáratát be kellett falazni, nehogy egy idehúzódó hajléktalanra ráomoljon.

10712387_775369079171381_566910118066793922_o 10648314_775368542504768_1657319736917441339_o 10557536_775368842504738_6921495397344561153_o 10700373_775368952504727_2913374864443366752_o

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!