Ezek a legnagyobb balatoni átverések

A Vasárnap Reggel készített egy összeállítást, amiben szerepet kap a pangasius is.

A listát olvasva azt kell mondanunk, érdemes odafigyelni. Noha a lap megjegyzi, hogy a legtöbb helyen visszaszorulóban van az átverés, ügyeskedőkre mindig számítani kell.

Csapody Balázs, a Kistücsök tulajdonosa szerint a klasszikus trükkök már nem működnek úgy, mint régen.

balaton-atveres2

– Érdemes figyelni, amikor többszemélyes tálat választ egy társaság. Adott esetben ugyanis a konyhán könnyen lespórolnak néhány szelet húst, sőt érdemes felfigyelni arra is, ha az felvágva érkezik és számolgatni kicsit

– Lehet játszani a hal súlyával is. Például ha nyersen mérik meg a halat, mivel sütés közben 30 százalékot is veszíthet belőle. Viszont a pangasiusos trükk állítólag nem működik, mivel a hal szerkezete annyira eltér a többitől, hogy ezt nem merik megkockáztatni, vagy nem sok helyen

– Köretnél figyelj arra, hogy ne adják el neked a steak burgonyának a valójában kicsit vastag hasábot

– Előfordul, hogy bizony gyönyörű palackban előkerül a kannás bor is

Kimaradt valami? Rossz tapasztalatod van? Kommenteld be nyugodtan!