Ezek voltak a történelem első Kodak képei

A Kodak kezdetnek 1885-ben piacra dobták a brómezüst alapanyagú papírnegatív tekercset és az ehhez tartozó kazettát. Ez korszakalkotó lépés volt, hiszen nagy tömegek számára vált lehetővé, hogy könnyen és viszonylag olcsón amatőr képeket készíthessenek.

Az egyik alapítónak, George Eastman feltalálónak hogy „Olyan könnyűvé kell tenni a fényképezőgépet, mint amilyen a ceruza”. A Kodak által kínált viszonylag könnyű kézi kamera 25 dollárba került. Ebben száz felvételre elegendő nyersanyagot helyeztek el és a vásárlónak annyi dolga volt, hogy felhúzta a zárat és exponált. A felvételeket a géppel együtt vissza kellett juttatni és a betelt filmet már a vállalat hívta elő – olvasható a Wikipesia szócikkében.

A Kodak Múzeum jóvoltából most mutatunk néhány képet, amit az első, kereskedelmi forgalomban is kapható géppel készítettek. Mind 1890 környékéről származik.

kodak kodak2 kodak3 kodak4 kodak5 kodak6 kodak7 kodak8 kodak9 kodak10 kodak11