Édesanyja holtteste mellett halt éhen a 4 éves kisfiú

Két hétig nem mozdult anyja holtteste mellől egy négyéves néma és autista kisfú.

Az anyával, Estherrel egy epilepsziás roham végzett londoni lakásában, 4 éves gyermeke, a néma és autista Chadrack Mbala Mulo képtelen volt segítségért telefonálni – írja a Kisalföld.

Az anya testének oszlását már a szomszédok is éreztek a nyitott ablakok miatt, de azt hitték, csak a büdös kongói konyha okozza a bűzt. Egy másik szomszéd az eset kiderülése óta azt kérdezgeti magától, hogy hallott-e bármit a falon túlról, de úgy gondolja, nem.

A kisfiú oktatási intézményéből megpróbálták többször is felhívni az anyát, illetve kétszer személyesen is felkeresték a lakást, de sosem érkezett bentről válasz. A 4 éves kisfiú nem tudott egyedül táplálkozni sem, végül pár nappal a halála után találtak rá, kezeivel átkarolta édesanyja testét.

Kövess minket a Facebookon is:
Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!