Klein Dávid: Nem veszem el a lehetőséget a tehetségesebb mászóktól

Klein Dávid kilencedszerre sem jutott fel a Mount Everest csúcsára, nem elég a csalódás, még olyan véleményeket is kapott, mely szerint elveszi a lehetőséget más, tehetségesebb mászók elől.

A HVG készített interjút a hegymászóval, aki cáfolta a vádakat: “Ez nem igaz. Sőt, remélem, hogy expedícióink nem csak a magyar expedíciós hegymászást gazdagítják, de a hegymászás, sziklamászás, jégmászás, alpin mászás – és úgy általában, a hegyjárás, természetjárás – „ügyét” is előbbre viszik.”

Fotó: Mohai Balázs / MTI

A hegymászó azt is elmondta, hogy négy nyolcezer méternél magasabb csúcsot mászott meg palack nélkül, az általa szervezett Broad Peak expedíciók pedig szintén első magyar megmászásokat valósítottak meg.

Másrészt nem nagyon látja, hogy rengetegen akarnának ilyen magas hegyeket megmászni. “Ez teljes embert igényel, kevesen vannak, akik teljes mivoltukat ennek akarnák szánni, egész évben erre készülnének, és hajlandóak lennének elviselni a létbizonytalanságot. Szilárdon és rajtam kívül 1-2 ember csinálja, vagy csinálná.” – mondta Klein Dávid.

A magyar hegymászó nem tudja még, hogy tizedik alkalommal is megpróbálkozik-e feljutni a Mount Everest csúcsára, de vannak terveik és ötleteik Suhajda Szilárddal az újabb mászásokra.

Kövess minket a Facebookon is:
Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!