Kellemetlen hideg lesz – így hűl le fokról fokra az idő

Sajnáljuk, de az elkövetkezendő napokban csak vágyálom lesz a szép tavasz.

A Kiderül prognózisa szerint a szombati felhős, borús, helyenként egy-egy záport is produkáló idő után nagy változásra ne számíts. Vasárnap elszórtan kialakulhat egy-egy záporeső, erre nagyobb esély a középső országrészben van. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű.

Hétfőn változóan felhős lesz az ég, némi napsütésre is számíthatsz, de eső is jöhet. Mindezt nem teszi kellemesebbé az, hogy az északi, északnyugati szelet többfelé erős lökések kísérik majd, éjjel +2 és -3, nappal 6-11 fok várható.

Kedden gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen valószínű eső, zápor, a hegyekben havazás, hózápor is lehet, az északi, északkeleti szelet többfelé erős, néhol viharos lökések kísérik – írja a Kiderül. Éjjel és hajnalban +2 és -3, nappal 4 és 10 fok közötti értékekre számíthatsz.

Szerdán erőteljes gomolyfehő-képződés várható a szakemberek szerint, ugyanakkor több-kevesebb napsütésre is van kilátás. Ezen a napon is számítani kell záporokra, ráadásul a szél is erős lesz. Marad a kellemetlenül hűvös tavasz: a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.

Kövess minket a Facebookon is:
Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!